Vélhetően senki nem élte túl a San Diegó-i kisrepülőgép-balesetet
A Sum 41 ügynöke is a gépen utazott.
A Sum 41 ügynöke is a gépen utazott.
A hatóságok közlése szerint több halálos áldozata is van a balesetnek.
A felnőttek azonnal körbevették a kisebbeket.
Egészséges, és nincs veszélyben, csak szórakozik.
A kilenc éves Ramil köhög, folyik az orra és két teszttel is igazolták, hogy megfertőződött.
Egy sziklán tört ketté egy túlzsúfolt, valószínűleg embereket csempésző hajó, nagyjából harminc utassal rajta.
Eddig négy orángután és öt bonobó kapott a Zoetis vakcinájából.
Legyőzte a fertőzést Winston, a San Diegó-i állatkert szafariparkjának idős gorillája.
Az állatok köhögtek, ezért mintát vettek tőlük – ez pozitív lett.
Ha a lángok elérik a hajó tartályaiban lévő, több millió liter üzemanyagot, felbecsülhetetlen kár keletkezhet a helyi ökoszisztémában.
Komplikáció miatt világra kellett segíteni decemberben egy San Diegó-i babát a terhesség 24. hetén, most egészségesen térhetett haza. Ő a legkisebb súlyú újszülött a világon hivatalosan.
Az állatok többnyire Délkelet-Ázsiában élnek, Afrikában rendkívül ritka az előfordulásuk.
A készítők célja egy olyan autó megépítése volt, amivel a lehető leghosszabb ideig nem kell megállni. Még kerékcserére, olajcserére és tankolásra sem.